Ha valaki betéved hozzánk, mindig azt a megnyugtató mondatot halljuk: “szép lesz majd, ha kész lesz”. Vagy: “húúúú, jó sok munka lesz még vele!”.
Erre én mindig ugyanazt a választ adom: “igen, majd a következő ötéves tervben”.
Nem sietek. Sosem gondoltam, hogy egy fullosan kész, berendezett házba fogok becuccolni, ahol a legnagyobb feladat az lesz, hogy a ruháimat a megfelelő szekrénybe akasszam. Így aztán nem zavar, hogy rengeteg még a munka, sőőőt, kifejezetten élvezem, ahogy lassan, de biztosan kezd fizikai formát ölteni a sok terv.
Az elsőként rendezett hálószoba, bár még néhány kép és függöny hiányzik, már egészen lakályos.
Először a tapétát tettük fel, ami egy lassan 10 éve vásárolt Laura Ashley Kimono, len árnyalatban.
Szintén évekkel ezelőtt, külön-külön vadásztam le a hozzá való lámpaburákat, később pedig a teleszkópos, réz falikarokat, természetesen használtan, az Ebay-ről.
A két 19. századi keleti selyemkép a német albérletből már ismerős lehet, egy francia antikpiacon akadtunk rájuk, és ahogy odapróbáltam az ágy fölé, éreztem, hogy a helyükre kerültek. Még ki kell mérni pontosan, és fel kell függeszteni őket.
És persze itt van a Pistillo csillár is, ami szerintem kifejezetten olyan, mint a Kimono krizantém mintája, bár Férj szerint egyértelműen pitypangra hasonlít, a gyerekek pedig nem mernek állást foglalni ebben a kardinális vitában…
A dolgozóba, hirtelen ötlettől vezérelve betettem ezt a véletlenül nálunk ragadt gépi perzsát, ami nem képvisel különösebb értéket, de nagyon meleg és hangulatos alapot ad a kék dolgozónak. Egyelőre… 😉
A nappali még nagyon kezdetleges.
Kiporoltam a hatalmas kék perzsaszőnyeget (luxembourgi piacos beszerzés), összeszereltük az Ektorp kanapét, beállítottam az opiumasztalkát, és lényegében itt meg is állt a rendezkedés.
Pedig van már függönyöm (csak karnis nincs!), tükröm a kandalló fölé, bútorok a beülős ablakhoz, és csillár is. Csak mindezt még szerelni, festeni, fúrni és faragni kell, ami hetek, sőt hónapok kérdése, ahogy magunkat ismerem….
