Padlófűtésre -csakis fát!

Zajlik az aljzatbetonozás. Ennek két szempontból van jelentősége:
1. minden, a padlóban futó cső, és vezeték helye véglegessé válik, azaz nagyon észnél kell lenni, nehogy valamit kifelejtsünk!
2. érdemes előre tudni, hol, milyen padlóburkolat lesz lerakva, hogy a szintezést aszerint alakítsák ki, így a végleges járószint mindenhol egységes legyen. Persze utólag is lehet aljzatkiegyenlítőzni, korrigálni, de ha van rá mód, kár utólag erre költeni.

Az 1. pontban említett csövek, vezetékek nálunk így alakultak:
-elektromos vezetékek, esetenként padlóba süllyesztett konnektorok dobozai
– néhány sor padlófűtés cső
– kandalló tűzterébe külső levegőt juttató szellőzőcső
– vízvezetékek
– külső (kút-, vagy csapaék)víz felhasználáshoz szükséges vízvezeték
+ most kell odafigyelni a később tervezett válaszfalak alatti beton megerősítésére, a kandalló alatti beton megerősítésére, vakküszöbök helyének kirekesztésére!

A 2. pont egyszerűbbnek tűnik, hiszen csak azt kell eldönteni, melyik burkolat tetszik nekünk. Elmegyünk, végignézzük a kínálatot, és választunk. A helyzet akkor bonyolódik, ha padlófűtésre (bármilyen elhanyagolható legyen is az) szeretnénk fa burkolatot. Akkor nem marad sok választásunk….

Első körben bambuszparkettában gondolkodtunk, 4 évvel ezelőtt kb. ez volt az egyetlen felvázolt lehetőség. Szimpatikus volt benne, hogy az erdőkkel szemben a bambuszligetek akár 5 év alatt újra teljesen felnőnek. Kevésbé öko azonban, hogy a világ másik végéről kell ideszállítani az anyagot. És hogy az egészet egy csomó ragasztó tartja egyben….

Tovább keresgéltem, és ráakadtam a svédpadlóra. Úgy tudom, talán 2 éve gyártják a hazai parkettagyárak ezt a típusú padlót, és készül belőle padlófűtésre is ajánlott vastagság (1,5 cm). Hazai fából készül, vegyszermentesen, 100%  tömör fa. Felületét olajjal kezelik. És szép! Szóval szerelem első látásra, és sokadik körbejárás után is. Ára megegyezik a bambuszparkettákkal, és a prémium kategóriás laminált lapokkal – 8.000,- ft/nm körül kezdődik, és felületkezeléstől függően emelkedik az ár.
Persze nem tervezzük az egész házat svédpadlóval burkolni, bár ha Krőzus lennék, nem bánnám:) Így viszont marad a nappali-étkezőben való lefektetése, míg az összes többi szobába valami más kell.

Úgyhogy tovább kutattam. És felbukkant a lamella parketta! Ez pontosan olyan, mint bármelyik hagyományos parketta, csak éppen nem 2 cm vastag, hanem csak 1 cm. Ezt is nyugodtan lerakhatjuk padlófűtésre. És akciósan akár 1.600,- ft/nm áron beszerezhető! Szóval úgy tűnik találtunk megoldást a -“csakis fa!” kontra  padlófűtés – problémánkra.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy padlófűtésre bármilyen vastagságú fa burkolat lerakható. Minél vastagabb a fa, annál lassabban veszi át a hőt, viszont utána tartja is rendesen. Míg a hidegburkolat alatt akár egész nap cirkulálhat a fűtés, addig a parketta alatt csak elvétve kapcsol be. Persze kell hozzá akár egy teljes nap, míg megérezzük a meleget, utána viszont folyamatosan sugároz, kevesebb hőfelvétellel. A fugásodást minden esetben a páratartalom csökkenése okozza, erre bármilyen fűtési mód esetén figyelni kell, és nem csupán a parketta miatt, hanem a saját egészségünk érdekében is! (Padló, fal- és mennyezetfűtés esetén a nagy, sugárzó felületek miatt gyorsabban lecsökkenhet a szoba relatív páratartalma, úgyhogy ezt rendszeresen pótolni kell!)

Ha ebben az egészben van valami tanulság, akkor az csupán annyi, hogy nem szabad feladni az elképzeléseinket az első néhány kudarc után. (“Hölgyem, ne is álmodjon róla, hogy padlófűtésre talál fa burkolatot!”, “Nem gyártanak ilyen terméket, még nem is hallottunk ilyenről”, “A mai lamináltak minden igényt kielégítenek, és pontosan olyanok, mint az igazi fa!”)
Valószínű több, számunkra ideális, kompromisszumok nélküli megoldás is létezik, de nem fogják tálcán kínálni nekünk se a kereskedők, se a kivitelezők…. 😉

Szóval küldetés teljesítve, kérdés eldöntve, már “csupán” a beszerzés (és alkudozás) maradt hátra! 😀

Mennyezetfűtés csőszerelése

Készül a fűtésrendszer.
A talajszondás hőszivattyúval mennyezetfűtést- és hűtést fogunk üzemeltetni, aminek a csöveit most teszik fel a plafonra.
Sikerült nagyon kedvezményesen Rehau rendszert vásárolni, erre 30 év garanciát kínál a gyártó, amennyiben rehaus minősítéssel rendelkező kivitelező telepíti. Szerencsére plusz költség nélkül ez a kitétel is teljesült, így elvileg a sikeres nyomáspróba után nyugodtak lehetünk, garanciával a zsebünkben.
Többféle megoldás létezik a mennyezetfűtés megvalósítására.
Lehet paneleket kapni, ahol a gipszkartonba eleve bele van gyártva a csövezés, és ezeket a panelokat kell a plafonra felszerelni, majd a csövek végeit összekapcsolni.
Másrészt a szabadon felszelet csöveket be lehet vakolni.
Nálunk a harmadik megoldás játszik, mikor a csövekre gipszkarton borítást szerelnek alumínium távtartók segítségével. Ha szintben van a plafon, akkor a gipszkartont egészen a csövekre lehet szorítani, követve a plafon szintjét. Ha a mennyezet nincs mindenhol szintben, akkor a távtartók segítségével egyenesbe lehet hozni a felszerelt gipszkarton lapokkal. Előnye a vakoláshoz képest, hogy később nem fog megjelenni a felületen a csövek mintázata, állítólag…

A történet képekben:

dolgozó

a villanyvezetékekre figyelni kell

étkező-nappali

gyerek-szoba;)

vendégszoba

Tervben a nappali

A héten készítettem fotókat a házban, mielőtt még teljesen kipucolnák az aljzatbetonozás előtt. Mit ne mondjak, hatalmas kupi van, többnyire a “jó lesz ez még valamire” elv alkalmazása miatt. Ha másra nem, a kandallóba tűzifának. De raktározunk itt polgári lakásokból bontott beltéri ajtókat tokkal együtt felhasználásig, néhány üvegtéglát, maradék gerendákat.

Így egy picit nehéz most még belelátni a berendezést a helyiségbe, azonban a fűtés kialakítása miatt már most tudni kell a bútorok és egyéb kiegészítők (szőnyeg) elhelyezését.
Ez kb. az egyetlen olyan pont az építkezésben, amiben már a tervezés előtt szinte biztos voltam. Mármint a berendezésben:) Ha minden részlet nem is világos még teljesen, de a bútorok zömét már azelőtt megálmodtam, mielőtt az alaprajz elkészült volna. Ez abból a szempontból szerencsés volt, hogy az építész barátnőm ennek megfelelően tervezte meg az egész házat…. A színek, lakástextilek, konkrét burkoló anyagok kiválasztása viszont még folyamatban van, ahogy a bútorok beszerzése is.

Majd részleteiben is rátérek az elképzelésekre, de itt van egy ízelítő montázs:

Most elsőként a padlóburkolatot kell eltalálnunk, ennek függvényében szintezik ki az aljzatbetont. Mivel a nyílászárók előtt fut majd néhány sor fűtőcső, ezért a burkolatnak kompatibilisnek kell lennie ezzel a  padlófűtéssel.
Legkevésbé a parketta alkalmas erre, mégis nekünk ez tetszik leginkább. (hát persze, nem is mi lennénk, ha nem a legnehezebb utat választanánk!) A kő, járólap egészen ki van zárva a szobák tekintetében, ezért elsőként a bambuszra gondoltunk. Sok jó tulajdonsága van (vízálló, kopásálló, min. 50 év élettartam, és akár többször is lecsiszolható, újabb 50 év használatra), és előnye, hogy erdőirtás helyett, gyorsan regenerálódó ültetvényeken termesztik. 5 év kell egy bambusznövénynek, hogy teljesen kifejlett legyen, azaz gyorsan felnő az újabb generáció.
De akármilyen ökonak is van feltüntetve, több ponton vérzik a történet. Először is a szétzúzott bambuszrostokat ragasztóval préselik össze, majd a fél világot átutazva kerülnek ide. Úgyhogy nagyon megörültem, mikor találtam egy hazai svédpadló gyártót, aki magyar fából (igazoltan fenntartható kitermelőktől), mindenféle kémiai adalék nélkül készíti gyönyörű parkettáit. És megfelelő fektetéssel, max. 16 mm vastagságú lapokkal padlófűtésre is rakható. Már csak az ára kérdéses, de nagyon drukkolok, hogy beleférjen a büdzsébe!

most ez a szín a befutó nálam, de Férjjel még nem egyeztettem… és a fektetést is inkább hosszanti irányban tervezem, végig a nappali-étkező vonalában.

Másik központi elem a kandalló, ami az étkező és a nappali közé ékelődik. Végre találtam néhány képet, ami visszaadja az elképzeléseimet.

két oldalról látható tűztér, kürtő mellett ajtónyílások (tv kizárva!)

tűztér a padlótól megemelve
nemesburkolat, lerakó polcok

A nappaliban lesz egy beülő is, amit könyvszekrények fognak közre, azaz nincsen kimélyítve itt az ablakpárkány. Csupán az ablakot méreteztük úgy, hogy az ülőmagassághoz igazodjon.

praktikusan tárolót is lehet csinálni belőle
ezek a kihúzható lapok milyen klasszak!
teljesen körbeépítve

hangulatos

Egy párizsi út során szerettünk bele abba a fajta szekrénybe, amin kis létra szalad rézrúdon, hogy  a magasan lévő polcok is elérhetőek legyenek. Ennek megfelelően lett kialakítva a nappali egyik fala, ahova besimul majd ez a teljes szobaszélességet elfoglaló monstrum. Még keresem a tökéletes létrát, eddig sajnos nem találtam olyan szép, díszesen cizellált fémszerkezetűt, amilyet szeretnék:)
(a párizsi bútorról van fényképünk, de nem találom most, így be kell érnetek holmi netes inspirációkkal. A különbség csak annyi, hogy a párizsinak van egyfajta keleties hangulata a polcok kiosztása által.)

a polcokat azét kicsit kevésbé szigorú rend szerint állítjuk majd be
akár képek is mehetnek rá…

hasonló létrára vadászok!

Egy biztos pont még van a szoba kapcsán, a dolgozóba vezető, antik keleti selyemképből készített tapétaajtó. Erről, és a már meglévő bútorokról pedig majd legközelebb!

Csövezünk, de minek?

Bár a konyhatervekkel kicsit előre rohantam, most éppen a víz- és fűtéscsövezés kialakítása van soron az építkezés során.
Egy kisebbfajta sokk után elfogadtuk a kivitelező árajánlatát, így megkezdődhet a munka. Biztos írtam már korábban, hogy talajszondás hőszivattyúnk lesz, ami a mennyezetfűtésben fogja keringtetni a vizet, télen fűtve, nyáron hűtve.
Eredeti terveink szerint ezt egészítette volna ki egy napkollektoros rendszer, de bőven volt időnk felülbírálni ezt a gondolatot, és váltottunk a napelemre. Mivel melegvíz bármikor rendelkezésre áll a szivattyú miatt, inkább a szivattyú működtetéséhez (is) termelünk áramot a Nap segítségével, ezzel is növelve a megújuló energiák használatát.
Ezek a megoldások természetesen nem olcsóak! Sokan próbáltak minket is lebeszélni azzal az érvvel, hogy talán soha nem térül meg az a plusz befektetés, amivel drágább ez a rendszer a hagyományosnál. Pénzben lehet, hogy így van.
Viszont mi nem azért választottuk a megújuló energiák felhasználást, hogy a minimálisra csökkentett közüzemi számlákkal idővel egálba kerüljünk a ráfordításokkal. Döntésünket a fenntarthatóság melletti elköteleződésünk indolkolja, az, hogy szeretnénk, ha a gyerekeink is egy élhető világban élnének, sőt, az unokáink is.
Bizony, egy építkezés önmagában is nagy környezetterheléssel jár, az a minimum, hogy amit lehet, környezetbarát módon építünk. És hogy a ház fenntartása is a lehető “legzöldebb” legyen.
Sajnos állami támogatást az ilyen jellegű befektetések nem kapnak, így nem csoda, hogy ez a szemlélet nem túlságosan elterjedt. Mi 3 évig figyeltük a pályázatokat, hátha beleférünk valamelyik támogatott kategóriába. Külső hőszigetelés, hőszigetelt nyílászárók, megújuló energiák használata, stb… De nem! Vagy a négyzetméter nem stimmelt, vagy az új építés (legutóbb már csak a min 10 éve meglévő épületek korszerűsítésére lehetett pályázni), vagy a lakóház jelleg. Úgyhogy feladtuk, és gyűjtögetünk tovább, hogy az általánosnál kb. kétszer drágább rendszert ki tudjuk fizetni.
Halkan megjegyzem azért, elnézve a környékünkön zajló építkezések nagy részét, ezeknek a technológiáknak az elterjedése sokszor nem is annyira pénz kérdése, inkább szemléleté. Mert van itt pénz mindenre, 2 méteres kőkerítéssel elzárt, teljesen gépesített, kacsalábon forgó villákra medencével, amit majd 5 év múlva eladnak, mert irdatlan fenntartási költségei lesznek….

Na de mi is történik most pontosan a házban? Mindenfelé csöveket fognak le- és feltenni. Nagyrészt a plafon lesz tele fűtéscsövekkel, ugyanis a falfűtés nálunk nem válna be. Nagyon kevés szabad falfelületünk van, ami elé nincs szekrény tervezve, vagy nem töri meg ajtó- illetve ablaknyílás. A padlófűtést nem ajánlják már manapság, bár az ablakok és teraszajtók előtt nálunk lesz 2-3 sor cső a padlóban is. A plafonon gipszkarton borítás lesz, ez fedi le a csöveket.
Szóval mennyezetfűtés! Ki hallott már ilyet? Nagyanyám szerint ekkora marhaság nincs is! Bevallom, én is félek egy picit, hogy lesz ebből jó kis meleg a házban, de a szakemberek szerint működik. Remélem is!
Ha van köztetek olyan, aki tapasztalatokkal bír a mennyezetfűtés, vagy hőszivattyú, esetleg napelem használata terén, kérem írja meg a tapasztalatait, bármilyenek is azok!

Konyha téma…

Izgalmas, hogy végre már a konyhatervezésnél tartunk!
Igaz, hogy még az aljzatbetonozás előtt állunk, és a burkolatok kiválasztása a fő téma, de kíváncsiságból megnéztem néhány kompletten eladó konyhát az Ebay-en.
Sajnos magyar oldalakon nem találtam jó állapotban lévő, sok elemből álló eladó konyhabútort, pedig az a tervem, hogy a korpuszokat használt elemekből raknánk össze, így csak az ajtók, fiókok kerülnének rá újak.

Az árakat nézve, kíváncsi lettem, mennyibe kerülne berendezni a konyhánkat az Ikea-ból?
Használva a tervezőprogramjukat, egy laza másfél millás összeg jött ki, gépek, és néhány faliszekrény nélkül. A szekrényekbe való kiegészítők sincsenek még benne ebben az árban. Átszámolva, ez 5000 euró, úgyhogy újra átnéztem az Ebay-es aukciókat.
Azt kell mondanom, rengeteg lehetőség kínálkozik a német piacon, még szállítással együtt is nagyon megéri náluk konyhát venni. Egyrészt komplett konyhákat adnak el, teljesen felszerelve, másrészt kitűnő állapotban. Nagyon sok tömörfa frontos szekrénysor is van, náluk ez sem megfizethetetlen kategória, így gyakori a használtan eladók között is.
A szállítás sem kivitelezhetetlen, vannak kifejezetten erre szakosodott cégek, mint pl. a Hungarofutár, érdemes akár előre is árajánlatot kérni, és belekalkulálni a költségekbe.

Na de akkor jöjjön néhány kép, amik inspiráltak a konyha megtervezésében!
Már néhány éve, ha találok a neten egy szép fotót, beteszem a “konyhánk” mappába, így egészen jól körvonalazódott már, milyen konyhát szeretnék…

Ami érdekesség, hogy a konyha egyik “fala” nálunk szekrényekből lesz. Azaz nincs valódi fal az étkező és a konyha között, de egy plafonig érő szekrénysor mégis el fogja választani a kettőt. Ezen a szekrénysoron lesz egy átjáró az ebédlőbe, és a felsőszekrények is üvegajtósok lesznek, a levegősebb hatás érdekében. (És hogy az ünnepi porcelán étkészletek, kristályneműk , mint egy kiállítás darabjai díszítsék is a tereket, ne csak láthatatlanul pihenjenek az év nagy részében a szekrények mélyén. 😉 Ehhez azonban elég sok bútor kell…..

Valahogy így:

A konyha 3 ablakára római rolót tervezek, mosogatónak pedig fehér porcelánt…

Egy világos, barátságos, elegáns konyhát szeretnék, fa munkalappal, régi, időtálló konyhai kiegészítőkkel, és piacolt kincsekkel a szép szekrényekben….
Már csak a tökéletes, rengeteg elemből álló, jó állapotú de mégis olcsó, használt konyhabútort kell megtalálnom hozzá, és indulhat az átalakítás!!! Mi sem egyszerűbb!
😉

Képek forrása: pinterest.com

Porfix előtétfal

Igaz, már egy éve elkészült a falazás, a ház még mindig építés alatt áll.
Jelenleg a víz- és fűtéscsövezés elkezdésére várunk, ezzel összefüggésben az aljzatbetonozás és a vakolás is terítéken van.
De most csak a Porfix előtétfalazásról hoztam tavalyi képeket, mikor a szendvics elkészült!

Készül a szendvics!

Végre van előrelépés az építkezésen!!!
Reményeink szerint télen tudjuk a belső munkákat folytatni, de most még, amíg az időjárás engedi megcsináltatjuk a szendvicsfalat:)
Korábban már írtam erről, most mutatok néhány képet is, hogyan is néz ki a valóságban. Persze ez csak a mi változatunk, az átszellőztetett légréses falszerkezetet már a Wienerbergernél “csomagban” is meg lehet vásárolni. Tehát ha valaki ilyen falat szeretne, egyben megrendelheti, és nem kell magának bajlódnia az anyagok beszerzésével, megfelelő kőműves csapat megtalálásával, akik ezt rendesen meg is tudják valósítani.

Itt találhattok technikai adatokat a wienerbergeres rendszerről:
http://www.wienerberger.hu/homlokzatburkolat/let%C3%B6lthet%C5%91-kiadv%C3%A1nyaink?p_pubid=1019512174667
itt a Terca Téglaburkolatok Termékismertető 2012 című kiadványt kell letölteni, aminek a 26. oldalától kezdődik az erre vonatkozó leírás.
Velünk szemben pont ilyen házat húztak fel most a nyáron, és csak dicsérni tudom mind a kivitelezést (nagyon profik voltak), mind a végeredményt, nagyon szép ház lett! Egyetlen bökkenője van csak, ha valaki nem téglaburkolatú házban gondolkodik, akkor bizony ez a lehetőség kiesett…

Nálunk a munka az “ál”lábazat felrakásával kezdődött, amihez először el kellett felezni a téglákat:)  Ebből került fel 4 sor, a 2. és 4. sorban minden második tégla között légrések kialakításával. Itt jut majd be a levegő a külső fal és a 15 centis szigetelés közé.
A 30 centis porotherm téglák közé már a fal felhúzásakor drótok lettek rögzítve, amire most felkerültek előbb a lazább 10 cm-es kőzetgyapot táblák (Multirock), majd ezekre kötésben az 5 cm-es, fóliázott Fixrock FB1-es Rockwool táblák.
A drótra végül szigeteléstartó tárcsa került, ami rászorítja a 15 cm szigetelést a falra.

Külön megoldást találtunk ki az ívelt sarkokra, itt üveghálóval szorítottuk le a szigetelést íveltre, hogy a min. 4 centis légrés mindenképpen megmaradjon a kőzetgyapot és az előtétfal között.

Itt tartunk most, erről láthattok képeket.
Holnap kezdik felhúzni az 5 cm vastag Porfix előtétfalat, úgyhogy hamarosan jövök a továbbiakkal!

kötésbe rakott kőzetgyapot táblák

rétegrend: 10+5 cm kőzetgyapot, légrés, külső téglafal
ott a rés a téglák között, a szellőztetés érdekében

felszurkálva a drótokra

tárcsákkal rögzítve

a szigetelés takarja az ablak-fal találkozást is!

az éles sarkok is meg lettek erősítve hálóval
lekerekített élek

Ha egyszer lesz kamrám…..

Az épülő házban persze lesz kamra. Igaz, hogy a gépészeti helységgel osztozik majd és a konyhával szemközt nyílik a folyosóról, de legalább lesz! Most egy 100 éves bérház leválasztott lakásában, a valamikori kamra helyén van a konyha-étkező, képzelhetitek milyen minőségi váltás lesz beköltözni a házba:)))
Mivel a hely kicsi, csupa polc lesz a berendezés, amit azért szeretnék stílusosan megoldani. Találtam is erre remek példákat, mindjárt mutatom is!

Abszolút kedvenc, a gyönyörű porcelánok, egyforma csatos-üvegek, precíz rend, és a  fehér háttér előtt érvényesülő színek nagyon hatásosak, de félek nincs ilyen készletem edényekből és befőttes üvegekből, amik magukban is ilyen szépen mutatnának. Az ajtón lévő üzenőfal is remek ötlet…

                                                   
Hófehérke  

A tapéta remek ötlet, szép és egységes hátteret ad. Olcsón tehetjük vele különlegessé ezt a pici helységet. És ha ütős a háttér, nem kell hogy olyan pazar legyen a polcokra kerülő doboz/tartóka/üvegcse, nagyobb lehet az összevisszaság.

Visszafogott szürke a legtrendibb mintával:)

Tapéta nélkül, jól megválasztott festékkel is csodát művelhetünk. Bár nekem ez a kék egy kicsit hideg, és a fémmel hűtőkamra hatása van, el kell ismernem hogy látványos! Ráadásul fel sem tűnik, hogy igazán olcsó alapanyagokkal oldották meg a polcozást és tárolást. Ügyes!

Ez a kamra (azon túl, hogy az áhított univerzális konyhagépemet is tartalmazza:P) jó példa rá, hogy maradék tapétával és némi csomagolópapírral is remek összhatást érhetünk el. Sajnos nem mentettem el anno magamnak a forrást, de emlékszem a stációkra, amin bemutatták az átalakulást. A maradék tapétához színben harmonizáló csomagolópapírt vettek, és azzal burkolták a hiányzó részeket. Nem plafonig, csak ameddig szükséges volt.

Igazán igényes, minőségi kialakítás, nem spóroltak a fával és az asztalos munkával. Na ide bármit rakhatnánk, mindig lenyűgöző maradna… A fonott kosárkák is csodásak!

Méregdrága mustársára:)

Nem kamra, viszont jó példája a rendszerezésnek, ami még látványos is! Néhány rendszerezővel, fogassal és tartórúddal átlátható rendet tarthatunk még a zsúfolt helyeken is. Használjuk ki az ajtók belső felületét is, ha kevés a helyünk!

Tuti tapéta, én biztosan belülre (is) raktam volna belőle:P